Rólam

Kajtor Éva vagyok, okleveles grafológus. Gyermekrajzok és kézírások elemzésével foglalkozom, közel tizenöt éve. Előadásokat tartok, rendezvények gyorselemzéins veszek részt, valamint terjedelmes, több oldalas leírást készítek a gyermekek személyiségéről, mindig a megrendelők igényeinek megfelelően.

A kisgyermek kezdetleges rajzai és azok fejlődése segíti az írás kialakulását, létfontosság tehát, hogy rajzolhasson a gyermek. A gondos anyuka már nagyon korán hagyja alkotni csemetéjét, gyurmát, festéket-zsírkrétát ad a kezébe, hogy dolgozzon, fejlődjön. Nekünk anyáknak feladatunk, hogy biztosítsuk számukra a lehetőségeket. Papírt, színes ceruzákat adjunk oda nekik, és főleg nagyon fontos, hogy ne szóljunk bele abba, hogy mit hogyan milyen színekkel és formákkal kellene helyesen rajzolni. Hagyjuk őket szabadon szárnyalni. Hiszen ők így fejezhetik ki érzéseiket, ha ebbe beleszólunk, akkor elmarad egyrészről a valódi sikerélményük, másrészről pedig elmarad az önkifejeződés és ennek fejlődése is, hiszen valamilyen szinten elnyomás alá kerül mindez. Túl korán fogja elkezdeni a tudatos életet, elnyomva ezzel az ösztönös megnyilvánulásokat.

Három gyermek édesanyjaként bőven vannak személyes tapasztalataim is e témával kapcsolatban.

Magunk után nyomott hagyni!
Minden élő halandó vágya

A firka már 1 éves kor alatt is előfordul. Itt még a nyomáshagyás és a mozgás öröme vezérli őket, mozgásban is kezdik utánozni a felnőtteket.

Szívesen firkálgat bármivel bármire, pl. ujjaival, a spenóttal, kakaóval az abroszra húz vonalakat, vagy tapétára firkálgat egy nagyobb testvérétől megkaparintott íróeszközzel, vagy koszos kezével a falra, vagy bottal a homokba. 

Nem kell ahhoz szakembernek lenni, hogy némi következtetéseket vonjon le egy anya ezekből a firkákból. Pl. mozgékony, akaratos, hangoskodó kisgyermek a jelleméhez hasonló ábrákat hoz létre: nagy tereket foglal el, nagy lendülettel rajzol, szögeket, sarkokat, egymást keresztező vonalakat tartalmaz az alkotása. Míg a csendes, magába elpepecselő, inkább visszavonul, és nem kezdeményező vajon milyen rajzokat hozhat létre? Mivel lazábban tartja az íróeszközt, ezért halványabbak, bizonytalanabbak a megrajzolt vonalak, kisebb helyre szorítja be munkályát, az nem foglal el nagy helyet.

 "A gyermek születésének pillanatában egy anya is megszületik"  /Bhagwan Shree Rajneesh/        

A pici gyermekkorban készített rajzokban már benne van az a személyiségvonás, ami meghatározza, hogy milyen felnőtt lesz belőlünk. A gyermek lelkivilágát jól tükrözik a rajzai, azok értelmezésével jobban megérthetjük a rajzoló viselkedését, kicsit más szemmel is nézhetünk rájuk.

Általában 4-éves kórtól -12 éves korig elemzünk gyermekrajzokat, bár 9- éves kortól már a gyermek kézírását is hozzá lehet csatolni. 

Amennyiben szeretnél élni azzal a lehetőséggel, hogy gyermekedről megtudj olyan dolgokat amiket  ő még nem tud szavakba önteni, írj nekem, megbeszéljük a lehetőségeket. Bármilyen kérdéssel fordulj hozzám bizalommal.

Érdeklődés

Kérjük, add meg adataid és a lehető leghamarabb felvesszük veled a kapcsolatot.